Sziasztok!
Még próbálkozok az írással, ezért lehet,
hogy nem tökéletesen írom le a történetet,
emiatt elnézést is kérek, de igyekszek.
Szeretném innen is megköszönni egyik kedves barátomnak,
hogy bíztatott a blog írására és,
hogy mindenben támogat, segít.
Jó olvasást!
A parkban ülve néztem a fák leveleinek mozgását, a szél néha
bele-bele kapott hosszú fekete hajamba, amit jól össze is kócolt.
- Szia Beth! - Köszönt rám a hátam mögül a barátnőm.
- Helló Melanie. - Üdvözöltem, majd gyengéden megöleltem.
Melanieval együtt nőttem fel. Ő is ugyanabba a
panellakásba lakott, mint én, így minden nap együtt játszottunk. Általános
iskolába külön osztályokba kerültünk, ezért nem beszéltünk sokat, a barátságunk
egyre romlott, bár én sose tartottam őt a barátomnak. Mikor kicsik voltunk
folyton kihasznált, átvágott, mindig feleslegnek éreztem magam mellette. De ezt
sose mondtam el neki.
- És milyen a gimi? Beilleszkedtél már?
- Igazából, egész jól megvagyok. - hazudtam - És neked, hogy
megy a suli?
- Nagyon szuper, az osztálytársak tök királyak, képzeld, ott
van az általános iskolás barátnőd is Emma Holt.
Az iskoláink a park végén vannak, így nem sokat kellett
gyalogolnunk. Még mesélt nekem pár szót a suliról ahova jár, majd elköszönt,
én pedig mentem a gimi irányába.
Az egész délutánom azzal telt, hogy az órákon való figyelés
helyett azon gondolkoztam mi lenne, ha én is abba a suliba járnék. Megtetszett,
hisz ott már volt egy barátom, Emma. Hatodikban a legjobb barátok voltunk, majd
elszakították tőlem, bekerült a "menők" közé, és azóta nem sokat
beszéltem vele, de én még mindig barátomnak tekintettem, hisz ő nem tehet róla,
minden tinédzsert megkísérti a menőség íze.
Hazaérkezésem után hullafáradtan ledobtam magam az ágyra, nem
törődve semmivel se. Úgy 5 perc után anyukám lépett oda az ágyamhoz:
- Kicsim, a kedvencedet készítettem ma vacsorára, Tortillát.
- Köszönöm Anyu! - Ugrottam édesanyám nyakába.
Vacsora után leültem a laptopomhoz és felnéztem facebookra.
Az első képen amit kidobott Emma és a *feltételezem* osztálytársai voltak.
Hiányzott Emma, már nem beszél a régi "menő" barátaival, talán újra
barátok lehetnénk. Hirtelen felpattantam, és kirohantam a nappaliba a
szüleimhez.
- Anya, én nem akarok tovább a gimibe járni, nem érzem ott jól magam, átszeretnék iratkozni a Moonlight Műszaki Középiskolába ,ahová Melanie is jár.
- Jól meggondoltad, kicsim? – Kérdezte anyám kicsit
meglepetten.
- Persze! - Vágtam rá egyből.
- Rendben, akkor holnap délelőtt elmegyünk és kiíratlak a
gimiből, majd rögtön át is mehetünk az MMK-ba beiratkozni.
- Köszönöm! –Rohantam oda anyámhoz, hogy megpusziljam.
Másnap reggel izgatottan keltem fel. Felöltöztem majd
elindultunk a gimihez. A kiiratkozás probléma nélkül lezajlott, meglepően
gyorsan, majd a kapott dokumentumokkal átmentünk a Moonlight Műszaki
Középiskolába.
- Jó napot kívánok, miben segíthetek?- Üdvözölt minket egy
rövid pink hajú hölgy.
- A lányomat Annabetht- mutatott rám anyukám - beszeretném
íratni ebbe az iskolába.
- Rendben, kérem a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat,
Annabeth te pedig menj be a pedagógushoz, felszeretne tenni neked pár kérdést.
Jobbra tőlem volt egy kisebb szoba, ahol volt két asztal két
számítógéppel, az egyik mögött ült egy magas vékony fiatalember.
- Jöjjön csak Annabeth! - kiabált ki nekem. - Jó napot,
foglalj helyet, nem kell megijedni csak, felteszek pár kérdést. Akkor
kezdhetjük?
- Igen. - Feleltem nem túl biztatóan.
- Mivel az osztály ahová szeretnél járni két szakra, van
osztva, melyiket szeretnéd kitanulni, fodrászat vagy pedikűr - manikűr?
Melanie a pedikűr - manikűr szakra ját, és ha jól emlékszem
Emma is, a fodrászok közül viszont senkit se ismerek.
- Pedikűr - manikűr. - válaszoltam magabiztosan.
- Rendben.
A többi kérdés az általános zagyvaságok, hol születtem és
mikor, megkérdezte, hogy mért iratkozom át.
- Akkor meg is volnánk. Ma nem muszáj bejönnöd, holnap
viszont már igen, az órarendet megtalálod az iskola Facebook oldalán.
- Köszönöm - Erőltettem magamra egy laza mosolyt.
Hazaérve megnéztem az órarendem, szerdán délelőttös voltam a
többi napokon pedig délutános. Még az iskolában írtam Melanienek, hogy van egy
jó hírem és, hogy holnap menjünk együtt suliba, amire a válasza csak egy
"oké" volt. Kíváncsi voltam a reakciójára, mikor megtudja, hogy egy
osztályba fogunk járni, hisz ő se szívlelt már engem annyira, csak azért volt
velem jóba, hogy legyen kinek megmutogatni az új cuccait, amit a nagynénje
vásárolt neki. Ez a "tökéletes barátság" Nem is értem mért állok még
szóba vele.
Az ágyamra dőlve a telefonomért nyúltam, mint minden este
lefekvés előtt megnéztem pár videót. Elég sok videóst követek, de csak párat
nézek rendszeresen. Mikor már éreztem, hogy a szemeim maguktól csukódnak le
kikapcsoltam a videót és felraktam a telefonomat töltőre, majd az oldalamra
fordultam és szép lassan elaludtam.
A reggeli kávémat szorongatva bambultam a semmibe miközben
azon gondolkoztam milyen lesz az első napom az új iskolámban.
- Izgulsz? - szakított félbe édesanyám.
- Egy kicsit. - mosolyogtam rá, majd belekortyoltam kihűlt
kávémba.
- Ez természetes, nekem viszont most mennem kell dolgozni,
jó legyél kicsim. - Nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szeretlek. - Üvöltöttem utána.
Anyukámmal mindig is jó volt a kapcsolatom, minden
megtudtunk beszélni egymással, amiben tudott tanácsot adott, ő nem csak az
anyukám, ő a legjobb barátom is egyben.
Miután megittam a kávém felöltöztem, és elindultam az ajtó
felé. Az ajtón kilépve meg csapott egy lágy szellő, ami jólesett ebben a nagy melegben.
Bár szeptember volt, de a nap csak úgy égetett. Utáltam ezt az időt, ahogy a
nyarat is. Én mindig is a telet kedveltem jobban, ahogy begubózok a pokrócomba
forró csokival és egy jó könyvel, és így eltelik az egésznap. Beleborzongtam a
gondolatba, hisz már vártam mikor tehetem meg ezt.
Gondolatmenetemből egy szilárd mellkas zökkentett ki, aminek
egyenest neki mentem, s stílusosan vissza is pattantam róla. Felnéztem az engem
fürkésző mogyoróbarna szempárra, de megszólalni nem tudtam.
- Máskor nézz a lábad elé. - törte meg a csendet.
- Te pedig vigyázhatnál a kisebbekre, tudod, nem mindenki
lehet olyan égimeszelő, mint te.
A szemét forgatva került ki, majd ment az útjára.
- Ez meg ki volt? - lépett oda hozzám Melanie.
- Nem tudom, de ezt a gyökeret. - fújtam egyet.
- Mindenesetre jól néz ki ez a gyökér - csillogó szemekkel
nézett az említett fiú után.
- Na persze. - legyintettem - Mint mondtam van egy jó hírem,
mivel a gimi nem tetszett, így tegnap átiratkoztam a Moonlight Műszaki
Középiskolába, a te osztályodba.
Pár másodpercig ledöbbenten nézett rám, *igen erre a
reakcióra számítottam* majd hirtelen nagy mosollyal megszólalt:
- Jaj de jó, akkor mellettem fogsz ülni és.. - kezdett
hadarásba miközben átkarol és elindult velem a suli felé.
Egész úton csak motyogott, de én szokásomhoz hívően nem
figyeltem rá. A suliba beérve Melanie odavezetett az új osztálytársaimhoz, akik
nagyon jó fejek voltak, a nevekre nem emlékszem már, de volt ott egy Nathalia
nevű lány, akivel nagyon jól elbeszélgettem. Egyszer csak arra lettem
figyelmes, hogy egy kéz pihen a vállamon, megfordultam, és hihetetlen boldogság
árasztott el.
- Emma?! - könnyekkel a szememben szorítottam karjaimba rég nem látott barátnőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése