2. fejezet

"..And then I look into your eyes.."

- Nem igaz, szerintem Batman akkor is jobb nála. - vágtam neki a párnát

- Supermannél senki se lehet jobb.

- Nem is értem, hogy lehetsz a barátnőm.

- Hé, te kezdted, én csak kontráztam.

- Mint mindig. - forgattam a szemem.

Lassan már egy hónapja járok az új sulimban, és egész gyorsan beilleszkedtem. Szereztem pár új barátot, többek között Nataliet is. Egy hete megkérdezte nincs e kedvem elmenni a pizsi partijára, amin igazából mi ketten lennénk, mivel Nattie és köztem nagyon jó barátság alakult ki ezért belementem.

Ami viszont fura Emmával nagyon ritkán beszéltem, én elvoltam Nattieval ő pedig egy másik lánnyal az osztályunkból.

- Mit szólnál, ha megnéznénk a Szerelmünk lapjait?

- Jaj Nat az túl nyálas, nézzünk inkább horrort.

- De tudod jól, hogy én utálom, és félek is tőle.

- Ne legyél már beszari, elvégre te vagy az idősebb.

- Két évvel, hogy pontosítsak.

Nattie magán tanulóként járt az iskolánkba, először megpróbálkozott a nyelvi gimivel, de két év után feladta, így került az MMK-ba. Állítása szerint a tanárok utálták és mindig ki akartak vele szúrni.

- Jól van, akkor legyen A Fekete ruhás nő, az annyira nem félelmetes. - egyezett bele a javaslatomba.

Elindította a filmet és csendben néztük

- Tudod mondtam azt a fiút múltkor? Nathan. Szerintem én is bejövök neki.

- Na, ez szuper, de most hagyj filmet nézni.

- Jaj ugyan már százszor láttad.

- És száz egyedszerre is megakarom nézni.

- Beth.. Megkérhetlek, hogy írj neki? Barátkozz össze vele.

- Minek? - Néztem rá hitetlenkedve.

- Kérlek.

Nagyon megszerettem a hetek során, így nem tudtam neki nemet mondani. Nathan és Nattie régi barátok voltak, egy ideig nem beszéltek, de most, hogy Nattie ebbe a suliba jár, ahová a fiú is, így újra jóba lettek. Naponta beszéltek, találkoztak suliba, néha én is összefutottam vele, emlékszem mikor Nattie bemutatott neki, a srác nagyon félénk volt, alig mert rám nézni, ezért nem gondoltam volna, hogy valaha is két szónál többet beszélek vele. De tévedtem.

Másnap délutánosok voltunk így tizenegykor keltünk fel, elvégeztünk a reggeli rutint majd lassan elindultunk a suliba. Az utolsó óra előtt a folyosón megpillantottam azt a srácot, akit az első napomon elgázoltam, nem értettem eddig, hogy nem vettem észre, hogy ő is ide jár. Jól szemügyre vettem, ahogy épp a haverjának magyaráz valamit. Mogyoróbarna haja kicsit a szemébe lógott, a tekintete lágy volt és gondtalan. Egy szürke kék csíkos pólót viselt fekete csőnadrággal, a póló a mellkasához simult, rájöttem, hogy ez  a srác baromi jól néz ki, és szerintem ez a tekintetemen is látszott, mert Nat megbökött majd sunyi mosollyal így szólt:

- Ő Jace Alexander. Nathan unokatestvére, egyszer beszéltem vele pár szót kedves srác.

- Hogy mi? - tettettem magam.

- Ugyan már, 5 perce bámulod, legalább ne ilyen feltűnően.

Rá mosolyogtam barátnőmre, igaz, hogy csak egy hónapja ismerjük egymást, de már ránézésre tudjuk, mit gondol a másik.

Suliból hazaérve facebookon megkerestem Nathant és bejelöltem, ahogy azt megígértem Nattienak. Nem kellett sokat várnom, hogy visszaigazolja a felkérésemet. Kis töprengés után elkezdtem a beszélgetést.

Ezek után minden nap beszélgettünk, a suliba odajött hozzám és rendszerint puszit nyomott az arcomra, Nattiet ez nem zavarta, hisz tudta, hogy csak barátok vagyunk.

Vészesen közeledett Nattie születésnapja így Nathannel megbeszéltünk egy találkát, hogy kigondoljunk valami közös ajándékot neki.

- Találkozzunk 5 perc múlva a Blue Copper kávézó előtt.

Óvatosan becsúsztattam a telefonomat a táskámba és felvettem az irányt a kávézóhoz. Nathan már ott várt rám, kicsit dühösen, amiért 10 percet késtem.

- Késtél.

- Igen Nathan én is örülök, hogy látlak. - mosolyogtam rá gúnyosan.

Leültünk egy asztalhoz és megrendeltük a kávénkat, én egy Nescafét slaggal ő pedig egy sima török kávét.

- Szóval én arra gondoltam - kezdett bele - hogy süthetnénk neki tortát.

- Tudsz sütni? - Néztem rá felemelt szemöldökkel.

- Nem, de jó szárnysegéd vagyok. - vigyorgott.

- Abban biztos vagyok.

A sütés nem volt az erősségem, de belementem, hisz jobb ötletünk úgy sem volt. Nattie nagyon szerette a tortát, az egyik kedvence az epres csokis.

Megittuk a kávénkat és sétáltunk egyet, elég hideg volt kint, és már kellőképp be is sötétedett.

- És mi a helyzet Nattieval? Mostanában nem beszél rólad annyit.

- Semmi, igazából időt kértem tőle, nem tudom, hogy kész vagyok e belevágni egy új kapcsolatba, legalább is vele nem.

Megállt, és fájó szemekkel rám nézett.

- Ezzel mire célzol? - fordultam felé.

- Beth.. Én.

Közelebb lépett hozzám, a kezét az arcomhoz emelte, és gyengéden végig simított rajta.

Kérdő pillantással ránéztem, de ő csak még közelebb lépett. Az orra az enyémet súrolta. A fejem elkezdett zugi, a gondolataim zavarosak lettek, nem tudtam mit kellene tennem, de szerencsémre egy üvöltöző alak kizökkentette.

- Beth! Beth!

Mindketten elnéztünk a hang irányába, a sötétben nem tudtam kivenni az alakot, de ezt a hangot jól ismertem.

- Melanie? Mit keresel te itt?

- Anyukámmal voltam vásárolni, és hát megláttalak, gondoltam köszönök. - ránézett Nathanre - hé, te nem Nattie barátja vagy?

- Ne haragudj Mel de nekünk most sietnünk kell. Majd találkozunk, szia.

Megragadtam Nathan kezét és magammal húztam mielőtt Melanie bármit is szolhatott volna.

Egész az utca végéig nem szóltunk egymáshoz.

- Akkor holnap nálad?

- Tessék? - zökkentem ki gondolataimból.

- A torta sütés, tudod.

- Ja, igen, persze, háromra jó lesz?

- Persze.

- Akkor, szia.

Indultam volna meg a másik irányba, de Nathan visszahózott és szorosan megölelt.

- Találkozunk holnap. - Homlokon csókolt és elindult.

Néztem őt eltűnni a sötétségbe és azon gondolkoztam mi lett volna ha Melanie nem bukkan fel.

1. fejezet

Sziasztok!
Még próbálkozok az írással, ezért lehet, 
hogy nem tökéletesen írom le a történetet, 
emiatt elnézést is kérek, de igyekszek.
Szeretném innen is megköszönni egyik kedves barátomnak,
hogy bíztatott a blog írására és,
hogy mindenben támogat, segít.
Jó olvasást!

A parkban ülve néztem a fák leveleinek mozgását, a szél néha bele-bele kapott hosszú fekete hajamba, amit jól össze is kócolt.

- Szia Beth! - Köszönt rám a hátam mögül a barátnőm.

- Helló Melanie. - Üdvözöltem, majd gyengéden megöleltem.

Melanieval együtt nőttem fel. Ő is ugyanabba a panellakásba lakott, mint én, így minden nap együtt játszottunk. Általános iskolába külön osztályokba kerültünk, ezért nem beszéltünk sokat, a barátságunk egyre romlott, bár én sose tartottam őt a barátomnak. Mikor kicsik voltunk folyton kihasznált, átvágott, mindig feleslegnek éreztem magam mellette. De ezt sose mondtam el neki.

- És milyen a gimi? Beilleszkedtél már?

- Igazából, egész jól megvagyok. - hazudtam - És neked, hogy megy a suli?

- Nagyon szuper, az osztálytársak tök királyak, képzeld, ott van az általános iskolás barátnőd is Emma Holt.

Az iskoláink a park végén vannak, így nem sokat kellett gyalogolnunk. Még mesélt nekem pár szót a suliról ahova jár, majd elköszönt, én pedig mentem a gimi irányába.

Az egész délutánom azzal telt, hogy az órákon való figyelés helyett azon gondolkoztam mi lenne, ha én is abba a suliba járnék. Megtetszett, hisz ott már volt egy barátom, Emma. Hatodikban a legjobb barátok voltunk, majd elszakították tőlem, bekerült a "menők" közé, és azóta nem sokat beszéltem vele, de én még mindig barátomnak tekintettem, hisz ő nem tehet róla, minden tinédzsert megkísérti a menőség íze.

Hazaérkezésem után hullafáradtan ledobtam magam az ágyra, nem törődve semmivel se. Úgy 5 perc után anyukám lépett oda az ágyamhoz:

- Kicsim, a kedvencedet készítettem ma vacsorára, Tortillát.

- Köszönöm Anyu! - Ugrottam édesanyám nyakába.

Vacsora után leültem a laptopomhoz és felnéztem facebookra. Az első képen amit kidobott Emma és a *feltételezem* osztálytársai voltak. Hiányzott Emma, már nem beszél a régi "menő" barátaival, talán újra barátok lehetnénk. Hirtelen felpattantam, és kirohantam a nappaliba a szüleimhez.

- Anya, én nem akarok tovább a gimibe járni, nem érzem ott jól magam, átszeretnék iratkozni a Moonlight Műszaki Középiskolába ,ahová Melanie is jár.

- Jól meggondoltad, kicsim? – Kérdezte anyám kicsit meglepetten.

- Persze! - Vágtam rá egyből.

- Rendben, akkor holnap délelőtt elmegyünk és kiíratlak a gimiből, majd rögtön át is mehetünk az MMK-ba beiratkozni.

- Köszönöm! –Rohantam oda anyámhoz, hogy megpusziljam.

Másnap reggel izgatottan keltem fel. Felöltöztem majd elindultunk a gimihez. A kiiratkozás probléma nélkül lezajlott, meglepően gyorsan, majd a kapott dokumentumokkal átmentünk a Moonlight Műszaki Középiskolába.

- Jó napot kívánok, miben segíthetek?- Üdvözölt minket egy rövid pink hajú hölgy.

- A lányomat Annabetht- mutatott rám anyukám - beszeretném íratni ebbe az iskolába.

- Rendben, kérem a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat, Annabeth te pedig menj be a pedagógushoz, felszeretne tenni neked pár kérdést.

Jobbra tőlem volt egy kisebb szoba, ahol volt két asztal két számítógéppel, az egyik mögött ült egy magas vékony fiatalember.

- Jöjjön csak Annabeth! - kiabált ki nekem. - Jó napot, foglalj helyet, nem kell megijedni csak, felteszek pár kérdést. Akkor kezdhetjük?

- Igen. - Feleltem nem túl biztatóan.

- Mivel az osztály ahová szeretnél járni két szakra, van osztva, melyiket szeretnéd kitanulni, fodrászat vagy pedikűr - manikűr?

Melanie a pedikűr - manikűr szakra ját, és ha jól emlékszem Emma is, a fodrászok közül viszont senkit se ismerek.

- Pedikűr - manikűr. - válaszoltam magabiztosan.

- Rendben.

A többi kérdés az általános zagyvaságok, hol születtem és mikor, megkérdezte, hogy mért iratkozom át.

- Akkor meg is volnánk. Ma nem muszáj bejönnöd, holnap viszont már igen, az órarendet megtalálod az iskola Facebook oldalán.

- Köszönöm - Erőltettem magamra egy laza mosolyt.

Hazaérve megnéztem az órarendem, szerdán délelőttös voltam a többi napokon pedig délutános. Még az iskolában írtam Melanienek, hogy van egy jó hírem és, hogy holnap menjünk együtt suliba, amire a válasza csak egy "oké" volt. Kíváncsi voltam a reakciójára, mikor megtudja, hogy egy osztályba fogunk járni, hisz ő se szívlelt már engem annyira, csak azért volt velem jóba, hogy legyen kinek megmutogatni az új cuccait, amit a nagynénje vásárolt neki. Ez a "tökéletes barátság" Nem is értem mért állok még szóba vele.

Az ágyamra dőlve a telefonomért nyúltam, mint minden este lefekvés előtt megnéztem pár videót. Elég sok videóst követek, de csak párat nézek rendszeresen. Mikor már éreztem, hogy a szemeim maguktól csukódnak le kikapcsoltam a videót és felraktam a telefonomat töltőre, majd az oldalamra fordultam és szép lassan elaludtam.

A reggeli kávémat szorongatva bambultam a semmibe miközben azon gondolkoztam milyen lesz az első napom az új iskolámban.

- Izgulsz? - szakított félbe édesanyám.

- Egy kicsit. - mosolyogtam rá, majd belekortyoltam kihűlt kávémba.

- Ez természetes, nekem viszont most mennem kell dolgozni, jó legyél kicsim. - Nyomott egy puszit a homlokomra.

- Szeretlek. - Üvöltöttem utána.

Anyukámmal mindig is jó volt a kapcsolatom, minden megtudtunk beszélni egymással, amiben tudott tanácsot adott, ő nem csak az anyukám, ő a legjobb barátom is egyben.

Miután megittam a kávém felöltöztem, és elindultam az ajtó felé. Az ajtón kilépve meg csapott egy lágy szellő, ami jólesett ebben a nagy melegben. Bár szeptember volt, de a nap csak úgy égetett. Utáltam ezt az időt, ahogy a nyarat is. Én mindig is a telet kedveltem jobban, ahogy begubózok a pokrócomba forró csokival és egy jó könyvel, és így eltelik az egésznap. Beleborzongtam a gondolatba, hisz már vártam mikor tehetem meg ezt.

Gondolatmenetemből egy szilárd mellkas zökkentett ki, aminek egyenest neki mentem, s stílusosan vissza is pattantam róla. Felnéztem az engem fürkésző mogyoróbarna szempárra, de megszólalni nem tudtam.

- Máskor nézz a lábad elé. - törte meg a csendet.

- Te pedig vigyázhatnál a kisebbekre, tudod, nem mindenki lehet olyan égimeszelő, mint te.

A szemét forgatva került ki, majd ment az útjára.

- Ez meg ki volt? - lépett oda hozzám Melanie.

- Nem tudom, de ezt a gyökeret. - fújtam egyet.

- Mindenesetre jól néz ki ez a gyökér - csillogó szemekkel nézett az említett fiú után.

- Na persze. - legyintettem - Mint mondtam van egy jó hírem, mivel a gimi nem tetszett, így tegnap átiratkoztam a Moonlight Műszaki Középiskolába, a te osztályodba.

Pár másodpercig ledöbbenten nézett rám, *igen erre a reakcióra számítottam* majd hirtelen nagy mosollyal megszólalt:

- Jaj de jó, akkor mellettem fogsz ülni és.. - kezdett hadarásba miközben átkarol és elindult velem a suli felé.

Egész úton csak motyogott, de én szokásomhoz hívően nem figyeltem rá. A suliba beérve Melanie odavezetett az új osztálytársaimhoz, akik nagyon jó fejek voltak, a nevekre nem emlékszem már, de volt ott egy Nathalia nevű lány, akivel nagyon jól elbeszélgettem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy kéz pihen a vállamon, megfordultam, és hihetetlen boldogság árasztott el.

- Emma?! - könnyekkel a szememben szorítottam karjaimba rég nem látott barátnőm.

Bevezető

"...És itt kezdődött minden"

Egy átlagos napnak indult, a telefonom hangos zenéjére riadtam fel, ütemszerűen nyúltam a telefonomért, és kapcsoltam ki a zajongást. A fejemet visszahajtottam a párnámra, mondván még 5 percet. Köztudottan nehezen kelek fel reggel, képes vagyok 12 órát aludni, majd úgy fel kelni, hogy nem aludtam ki magam. Mivel nem siettem sehová, így elidőztem kicsit az ágyban a telefonomat babrálva. Csekkoltam az üzeneteimet, Instagramon az új képeket, megnéztem pár videót a Youtube-on, majd nagy nehezen kivergődtem az ágyból. A lakásunk nem nagy, sőt elég kicsi, de milyen is legyen egy panellakás? Van egy kisebb fürdőszoba, konyha, nappali és az én szobám. A szobámból kilépve a konyhában találtam magam, ahol a cicám aludt a sarokrészen. Megsimogattam, amit ő egy nyávogással viszonzott. Elindultam a fürdőszoba felé, ami 5 lépésnyire volt tőlem. Fogmosás közben belemerültem a gondolataimba, és azon kaptam magam, hogy a szőrös pamacs a lábamhoz dörgölőzik. Befejeztem a fogmosást, és elindultam vissza a konyhába a pamacsot követve. Ő a tányérja mellé leült és nézett rám kerek szemeivel

- Éhes az én kis Kyrám?- gügyögtem az engem bámuló macskának, aki válaszképp nyávogott egyet.

Adtam neki kaját, és tisztavizet, majd leültem az íróasztalomhoz és bekapcsoltam a laptopom. Pár percig lógtam a neten, de elég gyorsan meguntam, így elindítottam a kedvenc számítógépes játékom a CS:GO-t.

-Lődd már le te szerencsétlen! Nem ne, mit csinálsz?!- Ordibáltam saját magamnak.

Olyan fél egy körül lehetett mikor befejeztem a játékot, és elkezdtem készülődni a sulira. Pár napja kezdtem a gimnáziumot, de már is utáltam. Az iskolatársak már csoportokba vergődtek, engem kivéve. Én senkivel sem találtam meg a közös hangot, különc voltam. Miután felkaptam magamra pár göncöt a szekrényemből, bekaptam pár falatot és már mentem is. Mivel 5 percnyire lakok a sulitól így az út nem volt hosszú. Meleg szeptemberi nap volt, a nap csak úgy égette a bőröm.

A délután gyorsan eltelt, már az utolsó órán ültem, mikor kaptam egy üzenetet az egyik barátnőmtől:

Na, milyen a gimi? Összefuthatnánk holnap suli előtt.

A gimivel szemben volt egy másik középiskola, ahová az említett barátnőm járt. Megbeszéltük, hogy holnap együtt megyünk iskolába.